Szenvedélyünk
a kódolás

Rólunk

Több, mint huszonöt éve foglalkozunk szoftverfejlesztéssel. Ez idő alatt
rengeteget tanultunk, folyamatosan fejlődtünk, növekedtünk, megújultunk;
ami változatlan maradt, az a minőségbe vetett hitünk és a munka iránti
szenvedélyünk, amit három területen kamatoztatunk: állami és közigazgatási intézmények egyedi szoftverigényeit valósítjuk meg, középvállalatok egyedi vállalatirányítási rendszereit fejlesztjük, valamint saját dobozos szoftvertermékeket hozunk létre.
Jelmondatunk, hogy Örömöt viszünk a munkába, ami egyszerre jelenti azt, hogy örömmel végezzünk a dolgunkat, és azt is, hogy olyan szoftvereket fejlesztünk, amivel öröm dolgozni.

Csapat

Ha vízre szállunk, nem mindegy, hogy kikkel ülünk egy csónakban. Kell, aki evez, lesz, aki kormányoz, és olyan is, aki a szextánshoz ért. Bíznunk kell egymásban, és ugyanoda kell tartanunk. És mivel a viharos tengeren minden evezőcsapás számít, az is fontos, hogy a legkiválóbbak legyenek velünk.
év
0
csapattag
0
átlagéletkor
0
Tamás
0

Mindig örülünk, ha új csapattárs csatlakozik hozzánk. Nézd meg aktuális álláslehetőségeinket!

Szolgáltatások

Szívügyünk a maximális kiszolgálás, ezért számunkra fontos, hogy ne csak az előálló termék legyen a lehető legjobb, hanem a közös munka is élmény legyen. Minden erőfeszítésünk ezt szolgálja a tervezéstől az átadásig – tudjuk, hogy csak az elégedett ügyfél a jó ügyfél.

Egyedi rendszerek

Konfekcióöltöny, vagy úri szabó? A legjobbak abban vagyunk, hogy mindenkire saját zakót szabjunk.

Mobil alkalmazások

A mobil ma már megkerülhetetlen terület. Mi se kerülgetjük – meghódítottuk.

Portálok építése

Évtizedes tapasztalatunk van nagy látogatottságú portálok fejlesztésében. Minden, ami több, mint egy oldal.

Üzemeltetési támogatás

Ha egy terméket magára hagyunk, akkor az előbb utóbb elavul. Folyamatos segítségre van szüksége, hogy naprakész maradhasson.

K+F projektek

Több sikeres K+F projekttel a hátunk mögött tudjuk, hogy az innovációt be kell építeni a mindennapokba

Fejlesztői outsourcing

Kollégáink felkészültek. Tudásuk más csapatoknak is hasznára válhat. Vigyázz! Rajt!

Referenciáink

A több, mint 25 év valamennyi munkáját még felsorolni is reménytelen lenne, ezért csak az utóbbi pár nagyobb projektünket mutatjuk be.

MVM
Magyar Államkincstár
NKFIH

Pályázatok

A Webstar Csoport Kft. hosszú távú céljai és innovatív projektötletei megvalósításához keres konzorciumi partnereket, külföldi avagy külföldre lépéshez vezető lehetőségeket.
A fejlesztés keretében a Trackateam sportmenedzsment szoftvernek az elmúlt években összegyűlt felhasználói és saját tapasztalatainknak megfelelően teljesen új alapokra helyezését valósítjuk meg.
A projekt keretei között 2 fő gyakornoknak biztosítottunk munkát, gyakornoki, tapasztalatszerzési lehetőséget, minden gyakornok OKJ végzettséggel rendelkezett és informatikai fejlesztési feladatokban, adatrögzítésben vettek részt.

Vállalati Tanácsadás A Webstarnál

A pályázat támogatásával szervezetfejlesztést hajtottunk végre a “Six Disciplines” módszer alapelvei mentén. Áttekintettük céljainkat, küldetésünket, értékrendünket, jövőképünket.

CSR

Számunkra a társadalmi felelősség a nálunk dolgozóknál kezdődik. Rajtuk keresztül tudunk hatni a tágabb környezetünkre megélve a „cselekedjünk lokálisan” elvét. Családbarát szemléletünket a cég indulása óta képviseljük,  számos alkalommal elnyertük a ,,Családbarát munkahely” címet, de „Szerethető munkahely”, „Felelős KKV” és „Felelős foglalkoztató” díjakat is kaptunk már.

Törekszünk arra, hogy a Webstar a helyi közösség részeként is hasznosan működjön. Ehhez folyamatosan keressük az együttműködő partnereket és a lehetőségeket arra, hogy olyan területen tudjunk segíteni, amelyhez értünk. Ezért főleg alapítványok, egyesületek internetes megjelenésének technikai támogatására szoktunk vállalkozni. Közéjük tartozik az pécsi Apolló mozi, az S.O.S. É.L.E.T. Telefonszolgálat, a pécsi Leőwey gimnázium.

Kapcsolat