Mindenhol jó, de a legjobb

A mai irodáknak találkozási ponttá kell válniuk, egy hellyé, amely ki tudja szakítani a munkatársainkat a virtuális térből, hogy végre a valódi világban is tudjanak kapcsolódni egymáshoz. Ezen felül pedig egy olyan térré, amely, mint a lencse a fényt, össze tudja sűríteni az együtt dolgozó emberek kreatív energiáit is. A mi irodánk ilyen lett.

Az év irodája

A hozzánk betérőt először a város lenyűgöző panorámája fogadja, hiszen ha szétnézünk a Mecsek lábánál lévő hétemeletes irodaház legfelső szintjéről, a lélegzetünk is eláll a látványtól. Vitathatatlan, hogy Pécs egyik legjobb panorámájával rendelkező irodája a miénk. 2022 novemberétől pedig már nemcsak külső, hanem belső környezetünkben is gyönyörködhetünk. Az iroda szíve, központi tere a WorkCafé egy hatalmas bárpult és kávézó. Megállójellegű kialakítása nem véletlen, hiszen számunkra az iroda a találkozások tere, a közösség és a személyes kapcsolatok éltetője, ami a munkavégzés mellett hangsúlyos szerepet kapott.

A megmérettetés célja  egyébként az, hogy megmutassa a nagyvilágnak az adott nevezési évben épült vagy felújított irodákat. A verseny 2009 óta létezik, mind nagyobb várakozás és fokozottabb figyelem övezi. A díjátadóra a Várkert Bazárban került sor 2023 áprilisában. Az év irodája kisvállalati díját mi hoztuk haza.

Találkozások terei

Irodafelújításunk során a hibrid munkavégzésre optimalizálás mellett a személyes találkozások tereinek létrehozása volt a célunk. Hiszen valójában a személyes kapcsolataink jövője, közösségünk identitásának megőrzése a tét. Könyvtárszoba, modern közösségi terek, tárgyalók, saját kávézó és telefonfülke is helyet kapott nálunk.

Alaprajz

A tervezés két megkerülhetetlen adottságból indult ki. Az egyik az alaprajz: egy oszlopok és falak által alkotott szabályos négyzethálót látunk magunk előtt, ha rátekintünk.

Inspiráció

A másik az irodaház homlokzatán lévő Konok Tamás-grafika, amely párbeszédben áll az épület egész tömbjével, sőt, az ablakokon át a belső térbe is behatol. Rend és rendezetlenség. Kézenfekvő asszociáció volt erre Georg Nees: Schotter című műve, ami nemcsak a rend és a rendezetlenség állapotát jeleníti meg, de a közöttük lévő kapcsolatot és az átmenetet is, azaz magát a változást
– ami mai valóságunk alapélménye.

Építészet

A belsőépítészeti koncepció alapján a munkavégzés módjait a koncentrált figyelemtől a nyüzsgő informális állapotig, valamint az egyénitől a csoportos munkáig mátrixba rendeztük a Minusplus Architecture & Design segítségével.
Így született meg egy a fókuszált munkaállomásoktól a kollaborációs szobákon és tárgyalókon keresztül a közösségi tereket is magába foglaló olyan térkoncepció, mely Clive Wilkinson 12 blokkjának modelljére épült.

Arculat

Irodafelújításunkkal párhuzamosan, a Studio VAN segítségével, megújult teljes arculatunk is. A koncepció kulcsmotívuma a ránk jellemző kettősség lett: professzionális hozzáállásunk a programozás algoritmizált világához, valamint szenvedélyes érdeklődésünk az alkotó ember iránt.

Együttműködő kreatív és kivitelező csapatok

Minusplus Architecture & Design
Építészek: Alexa Zsolt, Rabb Donát, Schreck Ákos, Kódor Kitti Claudia, Tátrai Anna Flóra

Arculati tervek
Benkő Bálint, Moroncsik Ádám

IMG

Kivitelezés

OK Decoration Murals

ByE Ceramics

Pécsi Kereskedelmi Központ

Irodabútor

Hannabi
Office Line
Blue

Kávé

Cracker Jack
Etop Coffee

Növények

Vendulavirág

Téged is inspirálna?

Derítsük ki!

Itt találsz minket